Az energiatudatosság gyermekkorban kezdődik! – Játékos szemléletformáló program keretein belül iskolánk versenyt hirdetett robotika és energiatudatosság témakörben. A versenyre négy csapat jelentkezett. Négy állomáson oldottak meg feladatokat a csapatok. A feladatok a robotika, energiatudatosság, megújuló és nem megújuló energiaforrások témaköréhez kapcsolódtak. Emellett robotika bemutatóra is sor került. Iskolánk azon tanulói, akik már megismerkedtek és jártasak a robotika témakörében bemutatót tartottak a versenyen résztvevő gyermekeknek a robotok programozásáról, vezérléséről. A csapatok nagy érdeklődéssel figyelték a bemutatót. Ők is kipróbálhatták a robotok vezérlését, illetve a felsős diákok bemutatták azt a számítógépes programot is, amelyen keresztül a programokat írják a robotok számára. Ezáltal rávilágítottunk a robotika és digitális oktatás kapcsolatára. A feladatlapok kiértékelése közben a gyerekek vendéglátást is kaptak, nagy élvezettel falatozták a finomabbnál finomabb szendvicseket, süteményeket. Az eredményhirdetésre nagy izgalmak közepette került sor. A nyeremények értékes robotok voltak. A küzdelem nagyon szoros volt, minden csapat nagyon ügyesen szerepelt, bőséges ismeretekkel rendelkeztek a témakörökkel kapcsolatban. Úgy véljük, hogy nagyon izgalmasan és élménydúsan telt el a délelőtt, a gyerekek örömmel, boldogan, elégedetten, büszkén tértek haza.