Az energiatudatosság gyermekkorban kezdődik! - Játékos szemléletformáló program óvodás és kisiskolás gyermekeknek Szombathelyen. pályázat keretein belül a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói 2021. május 28-án a szombathelyi Víztoronynál szervezett rendezvényen vettek részt.
A rendezvény célja, hogy a gyermekek megismerkedhessenek az energiatudatosság, robotika, energetika témakörével.
Három helyszínen ismerkedhettek meg a gyermekek ezekkel a témakörökkel, mindhárom helyszínen az iskola pedagógusai voltak a helyszínvezetők. Az első helyszínen, a környezetvédelemé volt a hangsúly, mégpedig a közlekedésen keresztül. A gyerekek kerékpáros ügyességi pályán közlekedhettek, és beszélgettek olyan témákról, mint a Környezetvédelem, a közlekedésben. A második helyszínen a résztvevő gyerekek a megújuló energiaforrásokkal, közülük is a napenergiával ismerkedhettek meg. Érdekes feladatokon keresztül tapasztalhatták meg, a nap energiájának jótékony és pozitív hatását. A harmadik helyszín a robotika témaköréhez kapcsolódott. Az itt levő helyszínvezető megmutatta a gyermekeknek, hogy a megújuló energiaforrások (napenergia, szélenergia), hogy hasznosítható a robotika, digitális tanulás témakörében. Képes tananyagon keresztül megismerhették, a megújuló energiaforrások termelődésének menetét, folyamatát.
A délelőtt nagyon tartalmasan telt. A programon résztvevő tanulók rengeteg új ismeretet/információt megtudhattak a programsorozat témájáról. Sok új ismerettel és élménnyel tértek haza az óvodába, iskolába.